Elnézést előre is, a bejegyzésem lehet kicsit rövidebb lesz, mint az eddigiek. Ennek oka, hogy nincs sok időm mostanság, és ezalatt az idő alatt már ki is olvastam egy másik könyvet, szóval kicsit kopottasak már a benyomásaim a kék kastély történetéről.
Ezt a könyvet egyik barátnőm ajánlotta (tulajdonképpen már évek óta akart rávenni, hogy elolvassam és végre rávettem magamat), mivel tudja, hogy szeretem a romantikus történeteket.
A történet röviden Valancy Stirlingről szól, aki öreglányként éli mindennapjait, életében pedig semmi az égvilágon nem történt, csak éli a mindennapok ütemes egyhangúságát és szürkeségét. A Stirling família kétség kívül anyjától kezdve az utolsó unokatestvérig teljesen elnyomja őt. Így nem hogy mások, de még önmaga se láthatja a valódi képességeit és igazi önmagát. Ha egy orosz regényben lennénk, ez így is maradt volna egészen halála napjáig, hogy aztán visszanézve rájöjjön mennyire semmis és jelentéktelen életet élt le.
DE
Szerencsére nem orosz írta a történetet, így váratlan sorsfordulat éri, amikor a doktor levelében közli, hogy halálos beteg és egy éve van hátra. Innentől fogva Valancy borítja képletesen az asztalt az egész Stirling pereputtyra, orruk alá dörgöli hibáikat (amit valljunk be: tömérdek van), majd tesz magasról az elvárásaikra és az emberek pletykáira és elmegy egy (érdemtelenül) kétes hírű halálos betegségben szenvedő lányhoz, hogy gondját viselje.
Megismeri milyen amikor a saját lábán áll, életében először van saját fizetése, megismer egy egészen más életstílust; olyan emberekkel találkozik, akik értékelik őt; olyan frizurát és ruhát visel, amilyet akar és végezetül megismeri a legfontosabbat: Önmagát.
Az első oldaltól kezdve volt valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzésem, ami a könyv olvasása közben éreztem és fogalmam se volt, hogy pontosan micsoda ez. Csak úgy éreztem, mintha a könyv szerzője nem teljesen úgy gondolkozik ahogy én. (Persze az új regények írói se úgy gondolkoznak, ahogy én, elvégre szuverén látásmódja van mindenkinek) Aztán amikor az aktuális olvasmányom rovatába kerestem linket hozzá, akkor láttam, hogy a könyv kiadási ideje 1926. Szóval van egy fajta tartózkodás benne, ami a mai romantikus regényekben már annyira nincs jelen, elvégre még a Romana, Julia és társai regényekben is minimum elcsattan egy szenvedélyes csók. Ebben a történetben ilyesmi viszont nem fog történni. Vagy legalábbis nem az olvasók "orra előtt" történik mindez. Szerelem van, és tartogat pár meglepetést is számunkra a vége, illetve a jól megérdemelt happy endjét is megkapja Valancy. Talán ami még zavart, hogy az elején nem sok minden történt cselekményileg, habár jobban megismerjük Valancy -nyomorult és egyhangú- gondolkodását.
Összességében véve egy kellemes történet, hamar ki lehet olvasni, úgyhogy ha valaki könnyed olvasmányra vágyik romantikus témában (és esetleg van valami fóbiája ha egy lagymatagban nyíltan leírják a nyál- és egy testnedvcsere intim folyamatát).
Igyekszem a következő bejegyzésemet még holnap megírni, mivel ma elolvastam egy Rejtő könyvet (tehát aki kalandkönyvtémában keresgél, most annak kedvezek kicsit), de még ma nekikezdek Stephen King Tóparti kísérteteinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése